Search
Magyarország
Az Ericsson Magyarországon és világszerte 
Az Ericsson Magyarországon és világszerte
 A svéd Ericsson több mint 125 éve szerte a világon a távközlés meghatározó szereplője. Napjainkban 140 országban tevékenykedik. Korszerű berendezései és rendszerei megtalálhatók a vezetékes- és mobil-, nyilvános- és magánhálózatokban egyaránt.

Az első Budapesten alapított Ericsson-érdekeltség már 1911-ben bebizonyította, hogy az Ericsson védjegy magyar terméket is jelenthet. Igaz, az első magyar Ericsson-vállalat a harmincas évekre kivonult az országból. 1968-tól közel húsz éven keresztül több, mint 1 millió vonalkapacitásnak megfelelő elektromechanikus cross-bar központot gyártott a BHG egy Ericsson-licenc megállapodás keretében, amelynek mintegy fele exportra került.

1991-ben új korszak kezdődött: létrejött az Ericsson magyarországi leányvállalata, az Ericsson Technika Kft. A rohamosan fejlődő vállalat a magyar távközlési piac meghatározó tényezőjévé vált. Alkalmazottainak száma mára több mint 650 főre növekedett. A dolgozók közel hetede közvetlenül a hazai távközlési piacra dolgozik. A nemzetközi hírnévre szert tett kutató-fejlesztő bázis létszáma pedig közel 350 fő.
Hazai terepen
A magyarországi telefonelőfizetők fele valamelyik vezetékes vagy mobil Ericsson központhoz csatlakozik.

1991-ben a Matáv (jelenleg Magyar Telekom) által meghirdetett kapcsolástechnikai rendszerválasztó tender egyik győzteseként az Ericsson sok százezer fővonalat telepített. 1998 végére a legjelentősebb hazai távközlési gyártó vállalattá fejlődött. A cég eddig közel másfél millió vezetékes vonalat ellátó főközpontot szállított. Az egyre keresettebb ISDN vonalakból a vállalat több mint 155 000 vonalat szerelt fel Magyarországon.

1990-ben - az egykori Westel Rádiótelefon Kft. (napjainkban T‑Mobile Magyarország) megbízásából - az Ericsson Magyarország munkatársai állították fel az első hazai mobiltelefon hálózatot. Az Ericsson segítségével Magyarország átlépett egy kommunikációs küszöböt. Ez is része volt a rendszerváltásnak.

A Westel 900 Rt. (jelenleg T-Mobile Magyarország) digitális hálózatának kiépítésére ismét az Ericsson kapott megbízást. 2002 decemberére már 3,2 millió előfizetővel rendelkező Westel Mobil Távközlési Rt. stratégiai partnereként az Ericssonnak elismert szerepe volt a piacvezető pozíció megszerzésében és megszilárdításában. A Pannon GSM és a Westel Rt. az Ericsson Magyarországot bízta meg az új - csomagkapcsolt - GPRS rendszer kiépítésével.

A mobil rendszerek esetében az előfizetők minél jobb kiszolgálását lehetővé tevő újabb mérföldkövet az MMS hazai bevezetése jelentette. Az Ericsson és a Westel (T-Mobile) 2002 tavaszán világelsőként indította el teljes körű kereskedelmi multimédiás üzenetközvetítési szolgáltatását, az MMS-t, amely az Ericsson technológiáján alapszik. A magyarországi mobil előfizetők számára lehetővé vált, hogy képeket, szöveget és hangot tartalmazó multimédiás üzeneteket küldjenek és fogadjanak. 2002 decemberében a Vodafone is elindította az Ericsson által szállított MMS szolgáltatását. Az MMS hazai bevezetésére megvalósított kommunikációjával az Ericsson és a Westel (T-Mobile) közösen nyerte el a HTE által idén meghirdetett "AZ ÉV INFOKOMMUNIKÁCIÓS ALKOTÁSA" marketing díjat. Az MMS magyarországi sikere nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. A világ minden részéről 13 szolgáltató vett részt azon a konferencián, amelyen a Westel (T-Mobile) és az Ericsson szakemberei a tapasztalataikról számoltak be.

A vezetékes hálózatok területén a fő irányvonalat a szélessávú, illetve a csomagkapcsolt világ felé történő elmozdulás jelenti. Az Ericsson teljes IP-termékválasztékot, valamint rendszerintegrációt és támogatást kínál a hálózatüzemeltetők és a szolgáltatók számára. Egyik első lépésként az Ericsson Magyarország szélessávú hozzáférést biztosító egységeket (ADSL) és nagyteljesítményû gerinchálózati útválasztókat (IP-router) helyezett üzembe. Ezek a fejlesztések nagyobb sebességű internethozzáférést tesznek lehetővé, amelyek előfutárai lehetnek a jövőbeni multimédiás megoldásoknak.
Kapcsolódó linkek