Az Ericsson világelső a mobil és vezetékes hálózatüzemeltetők számára történő távközlési berendezések szállításában és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtásában. 140 ország több mint ezer hálózatában használják az Ericsson berendezéseit, és az összes mobilhívás 40 százaléka Ericsson rendszereken keresztül épül fel. A cég a világ azon kevés vállalata közé tartozik, amely képes az összes fő mobilkommunikációs szabványhoz végponttól végpontig terjedő megoldást biztosítani.
A magyar vállalat 2007 végén érte el az 1.000 főt, ebből a kutatási-fejlesztési igazgatóság 550, a régiós szakértői központ 250 zömében fiatal, tehetséges mérnöknek, kutatónak és szoftverfejlesztőnek ad munkát.
Ericsson Kutatás-fejlesztés Magyarországon
Az Ericsson csoport 1996 elején Budapesten hozta létre a távközlési hálózatok forgalmi viszonyainak és hálózati teljesítményének vizsgálatával foglalkozó kutatócsoportját, amely az 1991 óta működő szoftver-fejlesztési részleggel együtt a globális Ericsson K+F hálózat tagjaként európai és hazai K+F projektekben vesz részt. Az Ericsson Magyarország az ország egyik legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalata. A magyarországi Ericsson tevékenységében példaértékű az oktatás–alapkutatás–alkalmazott kutatás–ipari megvalósítás láncolata.
Az Ericsson Magyarország az elmúlt években közel 10 milliárd forintot fordított innovációra. Fontos feladatának tekinti a tudomány nemzetközi kapcsolatainak erősítését, a hazai kutatás és felsőoktatás nemzetközi integrációját, a középiskolai és egyetemi képzés támogatását, a kutatási eredmények gazdasági hasznosulásának elősegítését. Az egyetemekkel kiépített jó kapcsolat, az oktatásban és képzésben való részvétel rövid idő alatt olyan tudásbázist segített meghonosítani, amelyre különben hosszú időre és jelentős hazai befektetésekre lett volna szükség. Az Ericsson támogatásával létrehozott és magas színvonalon működő szakmai műhelyek segítségével létrejött Magyarországon az a „kritikus tömeg”, amely lehetővé teszi a hazai kutatók számára a szakmai eszmecseréket.
Az Ericsson Magyarország korszerű és tudományosan is időszerű témákban folytat többoldalú együttműködést budapesti és vidéki felsőoktatási intézményekkel (pl. BME, ELTE), amelynek keretében a fent említett alkalmazotti létszámon felül mintegy 120 PhD diák dolgozik a telekommunikáció különböző területeivel kapcsolatos kutatási témákon, konkrét projekteken.
A vállalat a legfejlettebb, élvonalbeli kutatásokhoz és csúcstechnológiákhoz kapcsolódó tevékenységeket folytat a telekommunikáció területén. Az Igazgatóságon végzett kutatás-fejlesztési tevékenység eredményei beépülnek az Ericsson csoport termékeibe, rendszereibe:
- távközlési és adatkommunikációs hálózatok forgalmi viszonyainak, hálózati teljesítményének és új transzport technológiáinak elemzése;
- mobil hálózati architektúrák evolúciójának vizsgálata;
- kommunikációs protokollok és szoftverek tesztelése, beleértve az alkalmazott tesztelési nyelv forditó programjának fejlesztését;
- telekommunikációs csomagkapcsolt hálózatok kialakítására szolgáló berendezések hardver és szoftver elemeinek fejlesztése, különös tekintettel az IP protokoll alapú beszédszolgáltatásokra;
- telekommunikációs szerver-platform komponenseinek fejlesztése.
Az Ericsson Magyarország Kft. nem csupán beszállítói viszonyban áll a svéd anyavállalattal és annak más leányvállalataival, hanem egyre növekvő mértékben, egyre több területen globális, teljes termékfelelősséggel rendelkezik, nevezetesen a teszt automatizálási területen (TTCN3), illetve az Ericsson vezetékes VoIP megoldásához szállított TeS (Telephony Server), valamint MGW (Media Gateway) termékek esetében. Ez a felelősség a termékek teljes életciklusára kiterjed, beleértve a hardverfejlesztést és a globális terméktámogatást is. Az Ericsson vállalatok között csak és kizárólag a magyar mérnökök felelősségével készülnek ezek a termékek.
Az Ericsson K+F szervezetének stratégiájával összhangban 2007 során egy újabb termék fejlesztése került Magyarországra. Ez a termék a TSP (Telecommunication Server Platform) egy újabb generációja, amely az Ericsson távközlési célokra kifejlesztett szerver megoldása. Ez a szerver a ráépülő alkalmazásokkal együtt az egyik legszélesebb körben használt terméke az Ericssonnak, a GSM hálózatoktól kezdve a hagyományos távközlési és a globális, IP alapú hálózatok értéknövelt szolgáltatásain át egészen a telekommunikációs hálózatok legújabb generációjának (IMS, IP Multimedia Subsystem) építőeleméig. Ez utóbbi hivatott megvalósítani a hagyományos távközlési szolgáltatások és IP alapú szolgáltatások (Internet, Multimédia) ötvözését.
Az Ericsson K+F részlege egyre növekvő létszámmal már 2002 óta részt vesz a TSP fejlesztésében, amely feladatkör 2007-ben teljes mértékben Magyarországra került. Ez maga után vonta az addigi szoftverfejlesztési tevékenység jelentős bővülését és új feladatkörök átvételét is.
Ericsson Globális Szolgáltató Központ Magyarországon
A hazai modern távközlési infrastruktúra alapjai az Ericsson szakembereinek jelentős részvételével jöttek létre az 1990-es években. A munka azonban ezzel nem fejeződött be. A fölhalmozott tudás és tapasztalat a Budapesten 2004-ben létrehozott ún. Globális Szolgáltató Központ keretében gyümölcsöztethető. A központ jelenlegi létszáma 250 fő.
E szervezet a világ közel 50 országában vesz részt a távközlő rendszerek fejlesztésében, kiszolgálásában, projektek megvalósításában, tervezésében, szerelésében, tesztelésében, a különböző rendszerek integrációjában és a támogatásában.
A budapesti központ bizonyítottan magas színvonalú műszaki támogatást nyújt és ez a technika mai állása mellett (nagy megbízhatóságú hardverek) többségében szoftverfejlesztéssel kapcsolatos munkát igényel. A Globális Szolgáltató Központ az alábbi területeken nyújt szolgáltatásokat: maghálózat és előfizetői elosztó hálózat; távközlési menedzsment rendszerek; szolgáltatási réteg, multimédia megoldások; tanácsadás és projektvezetés; hálózatmérés és optimalizálás; rendelés és adminisztratív szolgáltatások; hálózat tervezés és kivitelezés.
A színvonalas hazai műszaki szakértői állományra alapozva fokozatosan felfejlődött szolgáltató központ ellátja a hazai, Ericsson által szállított rendszerek műszaki támogatását. Emellett számos európai, balkáni országban és más földrészeken (Afrika, Közel-Kelet) végzi a svéd anyavállalat által történt szállítások műszaki támogatását, valamint rendszerintegrációs és egyedi szoftver fejlesztési tevékenységet. Ez az egységes, jól képzett magyar szakemberekkel gyorsan működő hálózat előnyt biztosít a versenytársakkal szemben a végfelhasználók kiszolgálásában és nem utolsósorban hatalmas nemzetközi műszaki tapasztalatot halmoz fel az Ericssonnál, ill. az országban.