Amikor 1992 karácsonyán megszületett az Ericsson Galéria, még csak arra gondoltunk, milyen jó lenne a műszaki világ racionális keretei közé becsempészni egy kis játékot, szépséget, hogy közösen élvezzük a látványt, a zenét, a társaságot. Most, a negyvenedik kiállításunk alkalmával valahogy minden egészen más. A galéria már természetes része az életünknek, egy-egy, a falon függő műalkotás emlékeztet bennünket valamennyi kiállításra.

A galéria, az ott kiállító művészek, az alkotások alapvetően fontos dologra irányították a figyelmünket. Arra, hogy az emberi szellem egy és oszthatatlan, s ahogy a képek, plasztikák mögött mindig érződik a mesterség, a mívesség racionalitása, ugyanúgy jelen kell legyen a mi pragmatikus műszaki gondolkodásunkban is a kreativitás, a felfedezés, a megújítás. Amikor megszületett az Ericsson Galéria, úgy gondoltuk, két különböző világ - a művészek illetve a mérnökök világa - találkozik. Most, a negyvenedik kiállítás idején már érezzük, hogy ugyanahhoz a teljességhez tartozunk, s bár más-más területen hozunk létre értékeket, ezek az értékek találkoznak.

Mind inkább valljuk és hangoztatjuk, hogy a kimagasló szakmai teljesítményekhez szükség van a kultúrák teljességére. Ma már a legmagasabb színvonalú műszaki teljesítmény mögött megtalálható a humán műveltség. A reál és humán világ kettészakadtsága megszűnt, és ez így van jól, így lesz újra teljessé és nagyobb felelősségtudatúvá a világ.

Fodor István
1999. május